Unod a klisés, mindenki által ismert látványosságokat? Inkább más utakon mennél, letérnél a kijelölt ösvényről.
A kalandokhoz új felfedezések, új ízek, illatok párosulnak. Ezt jó lesz elmesélni otthon;)

Szentes Kata által vezetett rejtélyes túrán vehetnek részt a kíváncsi kirándulók a Balaton-felvidéken.

Kata szívéhez mindig is közel állt a természet, Tihanyban nőtt fel, békákkal, bogarakkal játszott gyerekkorában. Később több ágról szerezte geológiai- és növényismereteit úgy mint, a dörgicsei Levendáriumból, vagy a Hortobágyi madárkórházból, ahol mindig volt egy mentora, akitől tudást meríthetett. Kézműves foglalkozásokat, kirándulásokat tartott gyerekeknek és rendezvényeket is szervezett. Most Kisapátiban lakik és itt hivatott átadni nem csak a tudását, hanem a természet szeretetének fontosságát, melyet egy komplex túraélménybe foglalt.

Túrák minden héten indulnak, Kisapátiból a Művelődési háztól.

Első állomás a 13. századi Szent Kereszt kápolna, melynek történetéről többet is elmesél Kata. Útközben mesél Szent György legendájáról, megmutatja, milyen gyógynövények rejtőznek lépteink mellett, a környékben élő védett állatfajokról tudhatunk meg Tőle többet.

Következő állomás a Than Károly kulcsos ház, ahol picit pihenünk egyet, majd tovább gyalogolunk a Sárkánylikhoz. E titokzatos hely történetét és keletkezését hallgatjuk meg Katától. A túra csúcspontja a bazaltorgonák, melyek bástyaként támaszkodnak neki a hegynek. A különleges képződményről is kitűnő részletességgel számol be túravezetőnk.

Végül lesétálva a Taberna Infinito teraszára, egy igazán mediterrán gasztroélményben lesz részünk, hiszen itt spanyol ételkülönlegességeket kóstolunk, majd vulkanikus borokkal vagy gyümölcsös limonádékkal koccintunk.

Túraidőpontok: Minden csütörtöktől vasárnapig, 09:30-tól kb. 13:00-ig.

Családok, baráti társaságok, diákcsoportok, de akár egyéni túrázók vezetését is vállalja Kata, keressétek Őt a hét bármely napján 😉

Jelentkezés: +36304635518

Csomagár gasztroélménnyel

Felnőtt: 3990 Ft/fő
Gyereknek 6-14 éves korig: 1990 Ft/fő

Túra ár étkezés nélkül:

Felnőtt: 1500 Ft/fő
Gyerekeknek 6-14 éves korig: 1000 Ft/fő


Bajnóczy Pince: Sárkány lelke borok elvitelre: 2490 Ft

Az ár tartalmazza a 2 órás vezetett túrát, 1 pohár bort vagy limonádét és a Taberna Infinito spanyol tapasait/pörköltjét.

Kata végigvezette a túrán a Balatoni nyár csapatát is, kukkantsatok bele! 😉

Sárkány a hegyen túra!

🐲Sárkány a hegyen!🌋 Vezetett túrák, ebéddel, minden szombaton és vasárnap a Szent György-hegyen!🐉Részletek a facebook eseményben!⬇️#tabernainfinito #balatonfelvidek #sárkányahegyen #szentgyörgyhegy #vulkanokfoldje

Közzétette: taberna infinito – 2020. augusztus 25., kedd

 

Fotók: Orbán Péter

Megosztás: