A google szerint ez a Világ második legnagyobb szurdoka, ahol csodálatos türkizfolyó folyik. A szerpentineken egyre fel és feljebb tartva egyre többször kellett megállnunk, hogy letekintsünk a völgybe és néhány fotót készíthessünk. A tetejére érve, 1300 méteren voltunk, mely annyira grandiózus, hogy beleszédülünk, ha lenézünk. Hatalmas keselyűk keringtek fölöttünk, melyek a sziklák oldalában fészkeltek. Vitorlázva repkedtek felettünk és sikítottak, jelezvén, ez az ő területük. Az időjárás azonban borzalmas volt, hatalmas szél és eső kísért szinte végig. Amikor épp nem esett, a felhők percenként váltogatták helyüket a hegyek között.

Miután Peti elkészítette áhított képeit a kanyonról és szemünket meglegeltettük a lankákon és sziklákon, útnak indultunk. Azonban lefele menet hirtelen kopogó hang jött ki a motortérből. A hosszbordásszíj engedett el, s a lelógó darab adta ki ezt a hangot. Peti sikeresen letépte a lelógó részt, s a maradékkal visszamentünk az előző kis faluba, ahol láttunk egy autószerelőt. Nem bíztunk abban, hogy angolul megértetnénk magunkat, gyorsan lefordítottuk franciára a szükséges szavakat. A szerelő bácsi hála istennek néhány szót beszélt angolul, ám sem ideje sem alkatrésze nem volt hozzá. Ajánlott egy várost, ahol beszerezhetjük szükséges szíjat. Sikeresen beérve a városba, egy magyar autó alkatrészes céghez hasonló boltba hamar beértünk, s tudtunk vásárolni egyetlen egy darabot, ami utolsóként árválkodott a raktáron. Mivel nem szakadt el a teljes szíj, így tudtuk folytatni az utat, lehet rizikóval, de bevállaltuk még a szállásig, amit Nimesbe foglaltunk.

Az úton az év esőzésébe csöppentünk, talán egész évben nem tapasztaltunk ilyet. Néhol akkora áradás volt, hogy az úton majdnem a kocsi közepéig ért a víz. Végig Waze-t használtunk, aminek nagyon hálásak vagyunk, ugyanis mindenféle veszélyt jelez, például út mellett félreállt autót, vagy a kiöntött patakot, rendőrt, és persze a sebességkorlátozásokat is.  Az autópálya végig fizetőkapukkal ellátott és elég borsosan megkérik az árát Olaszországban és Franciaországban is. Franciaországban több városba beérve a fizetőkapuknál és körforgalmakban, sárgamellényes tüntetők fogadtak minket, néhol felnyittatták a kapukat is s nem kellett fizetnünk útdíjat. Mint kiderült, Macron politikája ellen tűntettek. Elég nagy összefogást láttunk, szinte az egész országban, bármerre mentünk a frekventált helyeken demonstráltak.

Nimesben vendéglátónk egyáltalán nem beszélt angolul, de végig franciául elmagyarázta, hogy a konyhában a fürdőben és a hálóban mit hol találunk, hogyan nyílik az ajtó. Mindent megértettünk, sőt Peti bevethette francia nyelvtudását, s így még könnyebb volt a kommunikáció. Másnap is hamar elhagytuk a szállást s most már Spanyolország volt a végcél. Persze útközben az autópályáról láttunk egy várost, ahol hatalmas katedrális emelkedett a város közepén, na, ide be kellett térnünk, hogy megcsodálhassuk.

Rövid séta keretében felfedeztük e szent helyet, mely nagyon jó állapotban maradt meg, aprólékosan kidolgozott kőfaragásokkal és freskókkal díszítve. A város közepén pedig leültünk egy kávéra és végre választottam magamnak egy szép színes guszta gyümölcsös francia süteményt… Persze ezek után továbbsétáltunk és megláttuk a piacot, épp szombat volt s telis tele finomságokkal. A szín kavalkád garantált volt és persze a gusztusosabbnál gusztusosabb sütemények pompáztak a pultok mögött. A baszk olíva, a francia, a bazsalikomos, a mediterrán és sorolhatnám, még mennyi féle bogyó közül lehetett válogatni, melyeknek más és más színük volt. A friss, ropogós baguettek tömkelege, halak és kagylók végtelenségét sorakoztatták fel. Ez maga a paradicsom… és ha nekem ez a paradicsom, akkor Anyukámnak és Mamáimnak vajon mi lehetne… gondoltam ezt közben. Úgy érzem kisebb ötlet és ihletbeszerző túrán vagyunk az elkövetkezendő életünkhöz, remélem, jól profitálhatunk majd belőle a jövőben.

   

       

         

Miután kulturális vágyainknak eleget tettünk, útnak indultunk és San Sebastiant, baszk föld legemblematikusabb városát vettük irányba. Már hallottunk néhány történetet San Sebastianról, hiszen Mak barátunk Izlandról idevalósi eredetileg, aki büszke a baszk gyökereire. E városkának vannak hegyei, tengerpartja, szobrok, promenádokkal, tipikus tapaszbárokkal és még sorolhatnám. A nap épp nyugovóra kezdett térni, mikor megérkeztünk, azt hiszem jókor jöttünk. A part tele volt hétvégéző emberekkel, sportoltak, úsztak a tengerben, kutyák rohangáltak közöttünk, mezítlábaztak a vízben, olvastak, kikapcsolódtak. Béke és meghittség uralkodott, s ezt a hangulatot még néhány utcazenész fokozta. A tapaszok felhalmozva várják a pultokon az éhes turistákat vagy épp helyieket. Van vagy 30 féle és nagyon nehéz választani, melyik színes kis falatot kóstoljuk.  Az este azonban hamar eljött és még 200 km-re kellett kocsikáznunk, úgyhogy elindultunk, eldöntöttükmó, az biztos, hogy visszajövünk még.  Este 9 körül megérkeztünk Annie-ékhez Mirajesbe, ahol egy rövid sörözős beszélgetés után nyugovóra tértünk.

Megosztom: