Aki autóval tervez Spanyolországba utazni, azt jól felkészíti az előtte álló országok milyensége, hiszen mind déli- mediterrán kultúrát és életérzést képvisel (Olaszország, Franciaország). Mint egy tematikus, jól szervezett tanulmánykirándulás. A történelem órák most felelevenednek bennünk, azt hiszem jó alkalom lehet egy család gyereknevelési útmutatójába beiktatni ezt az utazást.Mondhatnánk Európa túrának, de csak 4 országot érintünk (vagy 5, ha Monacót is külön számolom, mint önálló ország). Végső célunk Észak Spanyolország. 3 megállót terveztünk, s közben megnéztünk néhány látványosságot… 🙂 ha terveztük- ha nem.


Első megállónk Pozzolengoba terveztük, Olaszországba, mely egy a sok középkori város közül, amiket folyton látunk Itáliában.  Itt minden szép és régi, a házakat mind-mind pasztell zsalus ablakok díszítik és semmi nem mondható giccsesnek. Airbnb-vel szállunk meg mindenhol, szerintünk ez a legoptimálisabb és legkielégítőbb szállásforma mind a pénztárcánknak, mind pedig keresés szempontjából és szolgáltatásnak is elég ennyi. Néhol reggelit is ajánlanak mellé. 10-12 ezer forintnak (2 főre) megfelelő összegű szállásokat vettünk figyelembe azokon a környékeken amerre épp tartottunk. Mindegyik helyen egyedi felszereltségű és kedves fogadtatásban volt részünk.
Pozzolengóban egy hatalmas mediterrán házhoz értünk, ahol Dolores fogadott minket. Nagyon keveset beszélt angolul, inkább olaszul mondott pár angol szót, ami nagyon sztereotip érzetet keltett bennünk. Bemutatta a helyet, az étkezőt, ahova reggel mehetünk reggelizni, majd a szobát és megkaptuk a kulcsokat. Hatalmas hely ez, mint kiderült számunkra, egy régi hotel lehetett, amely vagy nem üzemel vagy csak a holtszezonban próbál túlélni. Klasszikus berendezésű, cikornyás képkeretű festmények a falon és hatalmas bútorok mindenütt. Persze nem bírtuk ki, hogy ne nézzük meg még este a kis várost. Szűk utcák, gyönyörű déli hangulatú házakkal, lapos cseréptetőkkel. Egyedi temető a város közepén- itt minden síron ég a gyertya (persze elektromos) de ez alapszolgáltatás a temetőkben. A vallás és a halottak szerepe persze nagy fontossággal bír az olaszok életében.
Reggel korán kelünk, még napkelte előtt, hogy megnézzük, milyen is a Garda-tó, Peti így fotózhasson a felkelő Nap társaságában. Persze csak felhőt láttunk egy ideig és elég szürke idő volt, de a hely maga így is csodás. Hatalmas havas tetejű hegyek emelkednek a tó körül, és a part sziklái igazán különlegesek. A víz hosszan sekély a partnál és átlátszó. Miután kifotóztuk magunkat és Sirmione óvárosát is meglátogattuk, visszamentünk szállásunkra reggelizni, majd összepakoltunk és tovább folytattuk utunkat.

Volt már 6 óra, amikor eldöntöttük, hogy Fréjusban alszunk egyet, s azon a környéken kerestünk szállást. Denis a szállásadó bácsi azonnal visszaigazolta foglalásunkat, s útba vettük Fréjust. Ez a tengerparti üdülőváros épp olyan kihalt és csendes ilyenkor novemberben, mint a Balatonon. Néhány vendéglátóhely nyitva tart, ahol persze a helyiek szeretnek összeülni, vacsorázni, iszogatni, de ez nem számottevő. Rengeteg egyforma utca, mind a Született feleségek sorozat kertvárosi hangulatára emlékeztetnek. Szépséges családi házak és üdülő apartmanok sorakoznak. Itt több a lakos azért, mint Balatonon. Nagyobb szupermarketek és iskolák is vannak, azonban eléggé számottevő a turista hiány, de ettől nem mennek a falnak látszólag. Denis kertes háza aljában egy szuterén van kialakítva komplex kis hálószobában;  hűtő, tv, mosdó, fürdő, WC és egy kis kiülő is az ajtó előtt. Idős francia létére elég jól tudott angolul, ami meglepő volt számunkra. Szívesen ajánlott éttermet a közelben és reggelit is 4 Euróért/fő. A reggelit kihagytuk, hiszen igen korán keltünk ma is, ugyanis a Francia- Alpokba vettük az irányt, a Verdon- Kanyonhoz.

Folyt köv.

Megosztom: