Sokan túlzásnak gondolják a Balaton-felvidéket Toszkánához vagy Provence-hoz hasonlítani, azonban bárki, aki egy picit is romantikus lélek vagy csak a dolce vita életérzés közel áll hozzá, hamar azonosulni tud e felvetéssel. A néha ködös reggeleken legelésző marhacsorda, napnyugtakor vágtázó lovak, a búza és árvalányhaj hullámzása mind-mind lelassít egy időre és álmodozásba ringat. Különösképp szeretek elkalandozni hosszú perceken át, kikapcsolni a jelent, itt minden adott hozzá.
A napokban egy ilyes fajta álmom valósult meg, még ha pici is, de melengeti szívemet.
Jó tudni a helyi termelőket, kik hol rejtőzködnek, vagy épp árulnak. E termelők közé tartoznak Férhezliék is, akiknek hatalmas eperföldjük van. Idén különösképp szemetgyönyörködtető eprekkel találkozhatunk boltokban, piacokon, legyen az akár külföldi, akár magyar, de Férhezliéké alighanem még ezeken is túltesz. Mivel legtöbben szeretünk a hazai ízeknél maradni, mi is így tettünk.
A Férhezli család eperbirodalma Badacsonytomajon található, melyet már 10 éve művelnek. A Nemesgulácshoz vezető útról jobbra letérve lehet bekanyarodni az „eperfarmra”.
A már leszedett epreket a kedves édesanya árulja, napi rendszerességgel a szezon ideje alatt a készlet erejéig. Minden nap egy bizonyos adagot árulnak, majd másnap az újonnan szüreteltekkel várják az eperimádókat. Az epreket egészen június elejéig lehet megvásárolni.

Friss házi eperlekvárt is vásárolhatunk, vigyázat, NAGYON FINOM!

Jól esett, hogy a Balaton-felvidék egyik helyi termelőjétől vehettem meg az alapanyagot egy rég áhított sütemény elkészítéséhez, a Mille-feuille-hez.
Ez a sütemény igazán szemetgyönyörködtető, több fajtája is van, de ez persze a készítőjének kreativitásától is függ. Valaki házi tésztát gyúr hozzá, mások pedig levelestészával készítik e csodás édeskéket.

Ahogy sokan, én is szemmel eszem, de persze nem minden a külsőség. Törekedni kell a különböző hozzávalók önmagukban való minőségéről és finomságáról, különben tényleg csak kirakat süti lesz.

A még nyers levelestésztákat felvagdostam és édesített, olvasztott vajjal, egyesével megkentem mindegyiket, majd a sütőbe raktam kb. 10-15 percig 150 C° fokra.  A tésztácskák szépen púposodtak, azonban erre nincs nagy szükség e sütik számára, hiszen nagyjából egyenes lapokat kell kisütni. Ezért félidőnél kipukkasztgattam őket egy fogvájó segítségével. Közben egy kis tojással is megkentem mindegyiket, hiszen szép aranybarna tésztákat szerettem volna kapni, ami sikerült is. Miután kisültek és kihűltek, a közben elkészített sűrű vaníliáspudingot egy kanál segítségével rágombócoztam a kis tésztákra, majd mindegyik gombóc tetejére ráraktam egy szelet epret, amit egy újabb gombóc követett. Végül mindegyik tetejére egy másik tészta került. Mindezek felett a „hab a torán” most édes epres máz volt, amit legtetejére halmoztam.A süti jelentem elfogyott, nem volt tömény, nem volt ízetlen, se nem m száraz, hanem kellően édes és gyümölcsös, ráadásul még szép is. Pille könnyű ezerleveles. Maga a tökély, vagy álom?!  (Mindenki ilyen párról álmodik…, akkor inkább süss egy sütit ;), vagy gyere a Káli-medencébe. )

A helyi eprekkel és a francia süticsodával most végre belebújhattam egyik rég olvasott kedvenc könyvem főszerepébe, méghozzá Elizabeth Bard memoárjába, a Piknik Provence-ban történetébe. Még egyik balatoni nyaram alkalmával kezdtem el olvasni, nem volt nehéz átültetnem az olvasott élményt e vidékre… Olvasd el Te is! Igazi Dolce vita tele mediterrán élményekkel, házi praktikákkal és rengeteg ehhez hasonló recepttel.

Fotó: Orbán Péter

Megosztom: