Naplemente túrák a Balaton parton, télen is érdekes és érdemes “leellenőrizni” a lenyugvó Nap színeit!

Hártyásodik a víz teteje, tipegnek a sirályok rajta, néhol már összekuporodnak százával egy foltban.
Minimál stílust képvisel ilyenkor a táj, felhőkbe kap a szél s formál festményt az ég itt a tónál.

Nyugodtsága tükröződést idéz elő, ilyen a természet egyensúlya víz-ég egybekél, ez ám a mindenség.Még nem érkezett meg a nagy fagy úgy mint tavaly januárban, amikor a tartós mínusztól az egész Balaton befagyott és így lehetővé tette nekünk az időjárás, hogy átkelhessünk a másik partra. Nem csak ezt köszönjük a hosszan tartó hidegnek, hanem a rengeteg korcsolyázást, hogy felfedezhettük a tavat közelebbről is, bekukkanthattunk a nádasokhoz és a tópart azon zugaiba, amit nem is láthatunk minden nap. Igazán extrém felfedezőkké válhattunk, így még inkább csak beleszerelmesedtünk kis tavunkba. Néha északi hangulatot képviselt a ködnek is köszönhetően, ahogy a végtelen fehérségbe bámultunk, pedig valahol ott volt a túlpart. Talán sok vendéglátó ekkor döntötte el hogy jövőre kinyit, hiszen ennek az időjárásnak is megvan a turizmusa. Ahogy az északi országok kultúrájában és szokásaikban láthatjuk, megvannak az időszakos tradíciók. Vannak hütték, melegedők helyi harapnivalókkal és meleg italokkal. Ezeken a helyeken ha összeverődik a társaság, jó kis programokat lehet kitalálni. Legyen az újbor kóstolás, disznóvágás, Márton nap, advent, alkotás, zenélés, kóstolás, mindenféle tudományos ismertetők/prezentálás, workshop, adományozás, reklámozás, sport, közös film estek, sütés-főzés, családi-baráti-céges összejövetelek vagy buli. Mindeközben igen, hideg van kint és nem a strandolás a fő motiváció a Balaton meglátogatására, hiszen más országokban sem, ahol egy tó képviseli a régiót, mégis fenntartható a turizmus a hideg hónapokban is. Persze legyünk őszinték, nem lesz akkora forgalma egy vendéglátó szervezetnek sem, mint nyáron. Valóban hétköznapokon elenyésző a betérő vendég. Ez azonban több ötletelésnek ad időt és érdemes megszólítani a helyi lakosokat, valamint a környező településeken élőket (már aki hagyja magát…).Összeállni és közösen tenni valamit a pangás ellen, ami nem csak kölcsönös előnyt jelentene a vendéglátóknak, de remek barátságok is kötődhetnek, még a végén több fogasztót generál. Persze amennyire szeretjük Magyarországunk természeti értékeit főleg elfogultan itt a Balaton-felvidéken, társadalmunk történései – szociális szokásai és hozzáállása még mindig nem túl megnyerő, mert ameddig mindenki a sajátját félti és őrizgeti, addig elfordul a lehetőségektől és az újtól ami inkább az üzletét vinné előre. A “NEM ÚGY VAN AZ ÁM…”, “NEM LESZ ITT SEMMI, ITT NŐTTEM FEL, TUDOM!” tényleg nem fog működni. A kicsit vakmerőbb egyéneknek és szabadabb gondolkodóknak lehet néha nehezebb, de sikeresebb és boldogabb vállalkozást van lehetőségük fenntartani.

Legyünk még többen!

Fotók:Káli Éden & Ophoto – peter orban photography & blog

 

Megosztom: