Wales a Brit-sziget délnyugati részén helyezkedik el. Nyugatról és Északról az Ír-tenger határolja.Tintern falu alig 5 km-re található az angol határtól, Walesben. Newburyből indultunk, de sajnos  útlezárás miatt az utolsó pár km-t gyalog kellett megtennünk. Egy téves úteligazítás miatt az erdőben folytattuk útunkat és legelőn keresztül próbálkoztunk eljutni a faluba. A „tiltott rengetegben” hirtelen neszre lettünk figyelmesek a legelőn kívüli erdőből – amik szerencsére nem jelentettek veszélyt, hiszen csak falatozó szarvasmarhák voltak. A vadregényes útról visszafordulva végül megtaláltuk a mi utunkat Tinternbe, amit egy igazi walesi vadász is alátámasztott, miután kikeveredtünk az erdő fogságából a civilizációba.
Tinternben nem más, mint az 1132-ben alakult, második cisztercita apátság romjai állnak, mely fontos ipari öröksége az országnak.  Az angol gótikus stílusjegyek észlelhetőek szerte a vidékeken, csak úgy mint a Tintern-i  apátságon is. Az ablakformák és a különböző boltozati elemek, mint a Tudor-íves (csúcs íves) ablakok remekül visszaadják a régmúltat idéző hangulatot. Megfigyelhető volt utazásunk során, hogy a legtöbb templom tetőzete és ablakai hiányoznak. Az anglikán egyház leválása a katolikus egyháztól anyagi problémákat is tartogatott, így a templomok, apátságok értékeitől is megváltak, csak úgy mint a tetőzettől és az ablakoktól- ezzel magyarázható kietlensége. Az elénk táruló hatalmas üveg nélküli ablakokon kipillantva a meztelen természet és az égbolt látható. Az angol időjárás itt sem hagyja az apátság látogatóját szárazon, de előnyére váljon, hogy gyönyörű zöld fű borítja a padlózatát. Minden egyes ablak olyan, mint ha egy festmény lenne a falon, a gótikus kőcsipkés keretben pedig egy örökké változó kép, hiszen az a  természet maga. Mikor nem  esik az eső és előbukkan a Nap, nagy világosság uralkodik, mindenhová beférkőzik a napsugár elkápráztatva vendégeit.
A romos apátság mellet található egy kis étterem/fogadó az Anchor inn, ami tökéletes rálátást biztosít a Tintern Abbey-re. Gusztusos ételeket kínálnak, melyek jólesnek az esős időben. Az étteremből kipillantva észrevehető a völgy zugaiban rejtőző Szent Mary templomrom, mely lentről egy kis mézeskalács-házikónak tűnik. Felérve láthatjuk, hogy nem is olyan kicsi és egyben egy temető is övezi. Pusztulása tűzvészhez köthető, amely nem rég, 1977-ben történt. Érdekessége az, hogy a rengeteg korabeli sír mellett megtalálhatóak igazán fiatal sírok is a 2000-es évekből. E szent helyet már lassan átveszi a természet zöldje, ami romantikus és sejtelmes hatást kelt. Teteje és ablakai ennek a templomnak sincsenek, viszont a zöld borostyán szinte élvezi, hogy befuthatja cikornyás ablakkereteit, masszív falait az épületnek. Swansea Wales második legnagyobb városa Cardiff után. Glamorgan megyében, dél Wales homokos partjain található. Swansea város meglátogatása során a tengerpartot tűztük ki célul, ami nem is volt rossz ötlet, hiszen a csodás Mumbles móló-hoz lyukadtunk ki, ami a legtöbbet fényképezett tájékozódási pont a városban. A Mumbles világítótorony egy külön kis szigeten áll, s a partszakasz és a kis sziget között igazán érdekesen kering a víz, a habzódásának köszönhetően kirajzolódik egy útszakasz a fő part és a sziget között, mely vonzza a szemet. (kép a Bracelet Bay -ről)
A wales-i időjárás sem sokkal különbözik az angol időjárástól, de szerencsére ottartózkodásunk legvégén kapott csak el minket igazán a zord esős klíma. Az angol tengerpartokon fellelhető kövek szemet gyönyörködtetőek, hiszen a tenger által formált kerekségük és csíkozott mintájuk a különböző színekkel nehezen elhihető, hogy a természet munkája. Hozzáteszem a legtöbb ember alkotta objektum is a természetből veendő és viszonyítható. Félelmetes, hogy mennyire érezhető a természet ereje, mikor az apály-dagály váltakozik. Míg azon ötletelünk, melyik perspektívából szeretnénk fényképet készíteni és közben egymásnak mutogatjuk a szebbnél szebb köveket, partra vetett kincseket, máris a tenger hullámai csapdossák lábunkat, ráadásul az eső is megered egy időben… nem csalódtunk benned Anglia.

Fotók: Orbán Péter

Megosztom: